Szentpéterfölde
Szentpéterfölde és környéke tájföldrajzi értelemben a Nyugat-Zalai dombság két kistájának: a Dél-Göcseji dombságnak és az Észak-Göcseji dombságnak a határán fekszik, erdőkkel ölelt festői környezetben. A megyeszékhely, Zalaegerszeg valamint Szlovénia egyaránt kb. 30-35 km-re található északi illetve nyugati irányban. A szomszédos ország Rédics határátkelőhelyen keresztül közelíthető meg a leggyorsabban. A Balaton 57 km-re fekszik a községtől. Szomszédai: északról Gutorfölde, észak-keletről Pusztaederics, dél-keletről Bánokszentgyörgy, míg nyugatról Pördefölde.
A település neve a falu templomának védőszentjét jelölő Szent Péter-nek és a birtokos személyragos föld főnévnek összetételéből származik. Szentpéterfölde első ismert okleveles említése 1389-ből való. Ekkor az Ákos nemzetség-beli Mikcs mester lányát, Sárát iktatták be az itteni és egyéb környékbeli birtokokba. A Hegyesdi váruradalomhoz tartozó falut az uradalommal együtt 1426-ban Sára unokája, Herczeg Péter Anna nevű lánya kezén találjuk. Anna első férje Szécsényi Frank László volt, az oklevél keletkezésének időpontjában pedig már Perényi Péter özvegye. 1454-ben Őszi Zsigmondot iktatták be a Perényi Péter kezén levő birtokok felébe, így Szentpéterfölde felébe is. Nem tudni, hogy rokonság vagy zálog jogán szálltak-e rá a birtokrészek. Ennek az Őszi Zsigmond fia Györgynek magva szakadt és birtokát Bánfi Miklós és Jakab kérték fel s kapták meg 1472-ben. Zsigmond özvegyének, Katának – aki akkor már Jári Barócz Márton felesége volt – 1473-ban a Bánfiak fizették ki elhalt ura javaiból járó hitbérét, majd a következő évben kiegyezve Barócznéval teljesen megszerezték birtokát, amit a Lenti váruradalomhoz csatoltak. 1524-ben Bánfi János birtokrészén 7 fél, 4 negyed és 1 háromnegyed telket írtak össze. Ebben az időben egy birtokigazgatási kerület (villicatus) központjának mondják, és malma is volt. 1545-ben Háshágyi Ferenc embereivel végigrabolta a Bánfiak környékbeli birtokait, köztük Szentpéterföldét is. 1548-ban már Ortaházával és két Lakosa nevű helységgel fogták egybe a rovásadó összeírásban. A négy településen összesen 14,5 telket írtak össze. 1549-ben arról értesülünk, hogy a Czigány családnak is voltak részei Szentpéterföldén, amelyeket a Bánfiak még 1526 táján foglaltak el, és amely ügy 1565-ben zárult úgy, hogy a Bánfiaké lettek a birtokrészek. A török időkben a lakosság lélekszáma fogyott, a rovásadó összeírások adatai szerint. 1573-ban nem adózott a falu, és 1576-ban azt jegyezték fel az adóbehajtók, hogy a törökök teljesen elpusztították a települést. Így maradt ez több mint száz éven keresztül. Csak a 17–18. század fordulóján telepedtek meg újra lakosok Szentpéterföldén. A településnek neve alapján kellett hogy legyen temploma, ennek nyomát azonban az írott forrásokban eddig nem találni.
Dicze: A név eredete nem tisztázott. 1381-ben találkozunk vele először a Hahót nembeli Miklós mester fiainak osztálya alkalmával. Elég nagy hely volt, mert 16 lakott és 8 puszta telek volt itt. A későbbiek folyamán a Hahót nemzetség egyik leszármazott családja, a Bánfiak kezén találjuk a falut. Az Alsólendvai-váruradalomhoz tartozó Szemenye mezőváros tartozéka volt. 1524-ben Bánffy János részén 2 fél és 3 negyed és 3 puszta (lakatlan) negyed telket jegyeztek fel, és több malom is volt határában. 1549-ben már Bunya, Szilvágy és Szentmihály (szintén elpusztult középkori) településekkel együtt vették fel az adólajstromba. A négy faluban együttesen írtak össze 10,5 telket. 1590-ben, a Bánfiak és a Nádasdiak közötti osztozkodás alkalmával Diczét pusztaként említik. Többé már nem telepítették újra. Feltehetően egyike lehetett azoknak a 13. század második fel---étől kezdve telepített kis irtásfalvaknak, amelyek a kedvezőtlen földrajzi fekvés (erdők között, a főbb közlekedési útvonalaktól távol) és talajviszonyok (a kiirtott erdő helyén a vékony termőtalaj hamar kimerült) következtében fokozatosan elnéptelenedtek. A 16–17. század fordulóján, a környéket ért háborús dúlások csak a végső lökést adták meg a teljes pusztuláshoz: utána már nem volt érdemes újjáépíteni, megmaradt lakói beköltöztek a környező nagyobb településekre, a falu helyét az erdő fokozatosan ismét visszahódította. Emlékét a Dice- összetételű földrajzi nevek őrzik Szentpéterfölde, és kisebb részben Várfölde határában. A falu egykori helyét pontosan meghatározni csak szisztematikus terepbejárással lehetne.
.
.
A népi emlékezet szerint a Gólási-dombon nemcsak vár volt, hanem hajdan egy község is megtelepedett itt, mégpedig Szamárfölde nevezetű falu. Az írott forrásokban 1310-ben Jákusfölde szomszédságában említik a Szamárfölde nevű földet. Ez a Jákusfölde a mai Várfölde határába olvadt bele. Hasonlóképp Szamárfölde, amely a későbbi adatok tanúsága szerint Bázával, Kerettyével, Szentadorjánnal és Pördeföldével volt szomszédos. Várfölde és Pördeföle határában ma is megtalálhatók a Szamárfölde földrajzi nevek, azon a tájon feküdhetett a falu. A rendelkezésre álló adatok a Gólási-dombon középkori leleteket nem említenek, feltehetően a vaskori emlékeket tévesen későbbinek vélték a helybeliek.
A kisközség zsáktelepülés. Szerkezetét tekintve halmaz jellegű, szalagtelkes falu. A Gutorföldéről megközelíthető, erdőkkel szegélyezett település eldugottnak mondható, és ennek minden előnyét magában hordozza: nagyon békés, csendes lakókörnyezet, tiszta a levegő, vadállományban gazdag. A községben üzemel egy, a Zalaerdő Rt. tulajdonában lévő vadászház, ahol külföldi vendégvadászok is megfordulnak.
A külterület nagymértékben erdősült. Emellett szántó és rét művelési ágú területek is szabdalják a tájat. Két szőlőhegy található a külterületen, a Rigó-hegy és az Újhegy. Felszíni vizekben igen gazdagok Szentpéterfölde völgyei: kettő tó, több vízfolyás és mocsár is található. Ezek szinte természetes élőhelyekként tarthatók számon.
A község gerincét jelentő fő belterületi út (Kossuth Lajos utca) széles, jól közlekedhető. A község központjának nevezhető, a helyi igazgatási épületeknek és a sportpályának helyet adó terület körbejárhatók közúton. Az ebből a térből majdhogynem sugárirányban a külterületek felé futó utak elkeskenyednek, gépkocsival már helyenként nehezen járhatók. Az utcahálózat mutatja a mezőgazdasági múltját a községnek. Itt a községközpontban volt valamikor a kondás háza, ahol valószínű az összegyülekezett állatokat ezeken a szűk utcákon terelte ki a legelőre vagy az erdőbe.
.